2014. október 24., péntek

3.-Rég nem várt találkozás 1. Rész

-Hablaty!-szólalt meg Asztrid.
-Igen Hölgyem?
-Gyönyörű ez az este,nem gondolja?
-A hold oly gyönyörűen világít,mint a szemed,mely fényt mutat nekem ily sötét éjszakán.
Láttam ahogyan elpirul,és óvatosan a vállamra hajtja a fejét. Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer-e gyönyörűség lesz a párom. Négy éve, még csak messziről figyelhettem sárkány támadás esetén,most pedig.....  Ez az érzés kimondhatalan volt,amikor vele voltam,mindig pillangók repkedtek a gyomromban. Már négy hónapja járunk,de titokban.
-Nem gondolod,hogy el kéne mondanunk apádnak?
Minden nap felteszi nekem ezt a kérdést,és mindig  ugyan azt válaszolom rá.
-Nem tudom.
De igaza volt,egyszer el kell mondanunk neki,és ez a nap holnap lesz.

Másnap reggel hangos kürt szóra lettem figyelmes,ami egy hajó közekedtét jelentette.
-Apa,mi történt?
-Hanna (ejtsd:Háná) történt.
A szívem megállt egy pillanatra,izzadtság csepp folyt végig a homlokomon,elöntött a színtiszta düh. Még van képe vissza jönni,azok után amit tett? Ledobtam a korsómat,felpattantam Fogatlanra,és már repültem is el. Hallottam még apám hangját,de már nem érdekelt! Nem érdekelt semmi,csak Asztrid.

                            0

Kint álltam a kikötőben,az egész faluval együtt,és vártuk a lányom hajóját. Örültem,hogy vissza jött,de nem tudtam mire számítsak,hiszem már 25 éves erős,független viking nő,akinek lehet,hogy már férje is van. De nagyon aggódtam,hogy Hablaty mit fog hozzá szólni,mert az első hír igen csak felzaklatta.

                            0

Nagyon furcsa volt újra Hibbanton lenni,6 éve nem jártam itt. Ahogy megérkeztem apám tárt karokkal várt. Elmesélt mindent a sárkányokról,és Hablatyról. Igen,az öcsém! Elég durván váltunk el,és nem tudom,hogy mire számítsak. Nem volt kedvem ezen gondolkodni,főleg,hogy apámnak be kellett mutatnom Arot,a barátomat. Éppen egy vicces emlék közepén voltunk,amikor két személy lépett be a házba. Egy fiú és egy lány. A fiú nagy cuki volt,aranybarna,enyhén göndör haja. A lánynak hosszú szőke haja
             volt,amit fonatban hordott,és tengerkék szeme.
-Apa,szeretnék neked valamit mondani.
Na várjunk csak! Ez az öcsém? Az nem lehet! Teljesen megváltozott,már nem nézett ki olyan esetlennek. A lányt közelebbről megnéztem: ez a Hofferson lány.

                            0

-Tudod,ezt már régóta elszeretnénk neked mondani de nem tudtam eddig..
-Ne húzd már az időt!-szólalt meg Asztrid,karba boxolva engem.
-Oké.. szóval én és Asztrid már 4 hónapja járunk!-hadartam el olyan gyorsan ahogyan csak tudtam. Apám szája akkor vigyorra húzódott,amekkorát még nem látram.
-Ez remek hír Hablaty,erről még beszélünk,de most ülljetek le mellénk,és ünnepeljük a nővéred haza jöttét.
Amint ezt meg hallottam,már rohantam is Fogatlan felé,hogy elmenjek,de Asztrid gyorsabb volt nálam,és leült az ajtó elé.
-Most le ülsz enni,és ezt nem kérem,hanem parancsolom!
Tudtam,hogy nincs ellene esélyem,így leülltem enni. Hanna rám mosolygott,de én csak egy undorodó arccal viszonosztam ezt a gesztust. És apám hogyan képes vissza fogadni? A nővérem éppen az egyik kalandját mesélte.A düh ami bennem volt,egyre jobban ki akart törni,amíg már nem bírtam tovább.
-Nem szégyelled magad? Először vérig sértesz,meg alázol,és elhúzol hat évre,majd beállítasz egy fickóval bármilyen bejelentés nélkül? Az életem éppen kezdett jóra fordulni,de te vissza jössz,hogy megint tönkretedd? Csak hogy tudd,senkinek nem hiányoztál meg voltunk nélküled is!
Az asztalnál csend lett. Kiadtam magamból,így jobb lett,és nem éreztem bűntudatot. Felugrottam Fogatlanra,és már repültem is át az éjszakát.

                            0

A szívem hevesen kalapált,borzalmasan éreztem magam. Tudom,hogy Hablattyal tettem egy-két dolgot,de azt nem gondoltam volna,hogy ennyire haragtartó. Láttam ahogyan a lány is fel áll,és az öcsém után ment.
-Azt hiszem,én megyek aludni.-mondtam.
-Rendben.-sóhajtott szomorúan apám. Bementem a szobámba,ami nem nagyon változott,csak sokkal porosabb lett,és lett néhány plusz székem. Kinéztem az ajtómon,apám
már aludt. Remek! Kiugrottam az ablakon,és futottam az öcsém nyoma után.

Több mint egy óráig kerestem őket,semmi kétség,a sárkányok nagyon gyorsak. Az erdő végén,a szirten két személyt pillantottam meg,ők voltak azok. Hablaty össze roskadva,két karjával átkulcsolva a lábát ült hangtalanul,miközben a lány próbálta vígasztalni,sikertelenül. Az öcsém oda fordult felé,a szeme tele volt könnyekkel,és meg akart szólalni,de végül lemondott erről a tervétől. Csak nézte a barátnőjét, a szeménől szín tiszta fájdalom áradt. Valamit morgott a lánynak, és ő elment.  Ott ült az öcsém, a holdat kémlelve,  magába roskadva .  Nem akartam, hogy ez legyen, lehet, hogy nem  kellett  volna vissza jönnöm. Büszke voltam rá, hiszen megbarátkozott a sárkányokkal, a faluban is sokat segített, én meg csak  megjelenek és mindent tönkre  teszek.

Egész este nem aludtam, az öcsémet  figyeltem.  Követték hazáig reggel,mert egész éjszaka kint volt.  Bement az akadémiára,a többiekhez ,Bélhangos tanította őket,mint régen minket.
-Ma folytatjuk a fegyverekkel való harcot,  kivétel Takonypóc .
-De miért?
-Emlékeztessekek a múltkori kis akciósra, amikor majdnem megöltél valakit?
Na várjunk csak!  A Jorgernson fiú meg akart valakit ölni ?
-De csak akkor függészthetsz fel, ha maradandó a sérülés.  Na erre mit léptek?
Ekkor az öcsém lépett elő,  és levette a pólóját. A teste közepén egy hatalmas mély vágás volt. Őt akarta meg ölni?  Az idegességtől már gondolkodni sem volt időm, ostobantam a pályára, és neki estem Takonypócnak.
Mindenki nézett engem, ahogyan verem. Az öcsém felvett egy kardot, és bele dobta a falba, néhány milliméterre  a fejemről.  Én csak nagyot néztem.  Mióta tud az öcsikém ilyen pontosan dobni? Egyáltalán mióta bír el egy kardot?

4 megjegyzés: