Soha nem várt szerelem

A nap fényes gömb ként ragyogott a kéklő égen, bárányfelhők ezrei úszkáltak az égen, néha eltakarva a fénylő gömböt, mely egyre forróbbá varázsolta ezt a csodálatos nyári délutánt. Rettenetes rémek hangos zsivaja követte, amár így is zajos falut. A tenger nyugodt volt, mintha még szundikálna, a hullámok csak néha ringatóztak.  Foltokra lettem figyelmes a végeláthatatlan óceánban, forrkatlanok voltak. Lassan oda sétált mellém, és megölelt. Nagyon furcsa érzést keltett bennem,  hiszen régebben csak barátok voltunk. Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, de tudtam, hogyha vissza akarok fordulni, azt most kell megtennem. De nem akartam. Túlságosan is szeretem, az érintése, a szeme, a nevetése. A nevetése, igen ebbe szerettem először bele, megunhatatlan volt, nem tudtam betelni vele. És bánom-e, hogy mégsem fordulok vissza? Nem, és nem is fogom, soha.

Mindig is volt benne valami,amit imádtam, de a mai napig nem jöttem rá, hogy mi lehet az. A nevetése szép, meg jó meg minden, de ez túl egyértelmű lenne,túlságosan kézzel fogható. Valami egészen más, valami amit csak én látok benne. Lassan vállára hajtottam a fejemet,tovább gondolkodva a válaszon. Felnéztem rá, mintha tőle kérnék megoldást. Lassan kinyitotta szemét, és fürkészni kezdte az enyémet. A pillantása elvarázsolt,mintha nem is lett volna körülöttünk senki, és semmi, csak mi együtt ebben a pillanatban, egy teljesen más világban. Egyre közelebb hajolt hozzám, az ajkaink majdnem össze értek. Boldogság futott át a testemen, mintha nem is a földön lettem volna. Ajkát hozzá érintettek az enyémhez,de olyan óvatosan, mintha egy kis törékeny virágszál lennék. Végig húzta az arcomon a kezét, megborzongtam. Körbe kulcsoltam a nyakán két kezemet, és vissza csókoltam,szelíden, vissza fogottan. Az a pillanat, azok az érintések, és ez csak a miénk volt, olyan dolog, amit soha senki sem vehet el tőlünk. 

Lágy szellő csapta meg az arcomat,amely kibontotta a fonatomat. A hajam lebomlott a vállamra és a hátamra, picit bele Hablaty arcába. Elmosolyodtam, ő vissza mosolygott. Bele túrt a szét bomlott hajamba, miközben egyre közelebb húzott magához, már az ölében ültem. Ilyen boldog még nem voltam, mellette biztonságban éreztem magamat.

Az ég vörösesen izzott,az égbolt kezdte átölteni éjszakai ruháját,és levedlette nappali össze állítását. Még mindig ott ültünk a szirten, és néztünk a semmibe. Egyre hidegebb lett, nagyon fáztak.
-Jól vagy? -kérdezte aggódva.
-Igen csak fázok.
Fel állt,oda sétált Fogatlanhoz,és kivett a táskájából egy pokrócot.
-Te aztán felkészültél.-nevettem ,majd elvettem tőle.
-Ha veled vagyok, akkor nem tudom mire számíthatok, szóval. .-mosolyodott el.
-Ezt vegyem bóknak? -kérdeztem sejtelmesen.
-Akár.
Oldalba vágtam, majd magam köré akartam csavarni a pokrócot,de hirtelen iszonyatos fájdalom hasított bele a kezembe. Felszisszentem .
-A múlt heti seben. -sóhajtott, majd bele bugyolált a takaróba.
-Így már jobb?
-Igen-válaszoltam, majd puszit nyomtam az arcára.
-Érted bármit megtennék. -mosolygott azzal a bugyuta vigyorral,majd megint megcsókolt. Újabb melegség árasztott el, és a karom sem fájt annyira. Szeretem, akarom, megtartom! Ezek a gondolatok keringtek a fejembe,megállás nélkül.

Olyan sok dolga volt a faluban, hiszen segítenie kellett az apjának, nevelnie kellett a sárkányokat, és még annyi minden más, de mégis szakított rám időt,mindig a listája csúcsát uraltam.

-Annyira szeretlek!-mondtam neki.

-Én is,te vagy életem értelme,te világítod meg nekem az ilyen sötét estéket.

A szívem telve volt boldogsággal,mindig tudta, hogy mit kell mondania,egy mosolyért.

Vállára döntöttem a fejemet,miközben,egyre jobban fáztam, már a pokróc alatt. A szám már kék volt, egyre jobban remegtem. Rám nézett smaragd szemével, és meg szólalt. 

-Azt hiszem ideje haza menni, nem akarom,hogy beteg legyél. 

-Nem fázok.-mondtam vacogva, miközben láttam a bűntudatot az arcán. -nem tehetsz róla, hogy hideg van, inkább az én hibám, hogy nem bírom. 

-Ne mondj ilyet!-suttogta, majd erősen magához húzzott.-Te vagy a mindenem, nem bírnám elviselni, ha bármi bajod esne.

-Csak veled akarok lenni,a karjaidban, és azt szeretném, ha soha nem eresztenél el.

Halvány mosoly ült az arcára. Lefeküdtünk a fűbe, magam köré tekertem a pokrocot. ,de ő még át is ölelt két karjával úgy, mintha soha nem ereszteni. Így aludtunk el. Rájöttem, hogy mit látok benne, amit más nem: a jövőt. 

Rég nem várt találkozás-2. rész

Csak ott álltam tátott szájjal az aréna közepén,közben az öcsémet fürkésztem. A Jorgenson fiú megragadta az alkalmat és elrohant.
-Öö.....Hablaty,azt hiszem beszélned kéne a nővéreddel,van mit mesélned.-szólalt meg Bélhangos.
-De én nem akarok,nincs mit mondanom neki!-förmedt rá.
-Kérlek,ha nem érte,akkor értem.-kérlelte a Hofferson lány.
-Na várjunk csak,ti együtt vagytok?-kérdezték az ikrek.
-Remek,már csak ez kellett!-sóhajtott az öcsém.
-Szóval igen! Úr isten! Hablaty és Asztrid együtt! A hal pálcika fiú ,és az ideges lány. Ebből mi lesz?-szórakozott Fafej.
-Robbantás! Halál!-vágta rá Kőfej.
-Pontosan! Imádom,hogy bele látsz a fejembe.
-Megbeszélhetnénk ezt később?Na várjunk csak,én nem vagyok hal pálcika!
-Én meg nem vagyok ideges!-dobta az ikrek fejei mellé a szekercéjét.
-Á,tényleg nem.
Az öcsém intett nekem,hogy jöjjek,és kislisszantunk az arénából.


Elkellett mennünk egy helyre,ahol nyugodtan tudunk beszélgetni. Láttam az arcán,hogy nem rajong az ötletért,de tudta,hogy beszélnünk kell.
-Ülj fel Fogatlanra! Elmegyünk az erdőbe.
Óvatosan közelítettem a sárkány felé,aki rám mordult,és vicsorgott. Nem is értem,miért ezt a nevet kapta? Hiszen ez a bestia minden,csak nem fogatlan. Amikor sikerült magamat ráerőltetnem a hátára,megnyugodtam.
-Lehetne még ennél is rosszabb?-kérdeztem.
-Persze,és az is lesz,kapaszkodj!
Elkezdtünk őrült erővel száguldani a kék ég felé. Csak sikítottam,miközben Hablaty halkan kuncogott az orra alatt. Jó erősen hátba vágtam.
-Ebben mi olyan vicces? Te hogyan repültél ezen először?
-Van ennek az izének neve is. Egyébként én nem ültem rajta,hanem a farkába csimpaszkodtam,és nem ordibáltam. Csak leestem.
Azonnal abba hagyta a nevetést,és az arcára megint szomorúság költözött.
-Hát igen,régen.
Úgy látszott,hogy nem csak én vagyok a baja. De vajon mi még? Hiszen az élete tökéletes! Sárkányokat idomít,barátnője is van,nem sokára ő lesz a főnök. De itt megakadt a gondolatom. Hablaty nem az a főnök típus,nem tud egy helyben maradni.Apám mesélte is,hogy általában nincs itthon,hanem a világot járja.
-A főnökség. Ez bánt ugye?
Nagyot sóhajtott,és egyet értően bólintott.
-Ez nem az én világom. A falu ügyeivel foglalkozni,és hulla fáradtan haza jönni az az apám dolga. Én inkább járom a világot,vagy..
Itt megakadt,de tudtam mire akar kilyukadni.
-És találkozgatni Asztriddal,ugye?
-Túl jól ismersz,ezért nem tudok rád haragudni.
-Várj,akkor nem vagy mérges rám? De amikor megjöttem,te mérgedben,és elmentél és-dadogtam össze-vissza mindent.
-Igen tudom,és sajnálom,csak felkavart ez a dolog,hiszen olyan sok ideje nem láttalak,és előjött belőlem minden. Nagyon zavar az is,hogy én vagyok Odin örököse ezért Bélhangos...
-Mivan? Te vagy az örökös?
-Sajnos.
-Hablaty ez csodálatos. légy büszke magadra.
Oda fordult felém,és rám villantotta azt a bugyuta vigyorát. Mégsem változott annyit.

Felrepültünk a felhők fölé. A látvány ami fogadott,gyönyörű volt.Az ég vöröses árnyalatban világított át a felhőkön,néhány kisebb sárkány repült el fölöttünk. A nap éppen eltűnt a horizontról,a hold felkelt,és átvetta birodalmát,az éjszakát. Ilyenkor minden az ő uralma alatt volt,csak kis fekete pontok voltunk,az ő királyságában. Ilyenkor éreztem magamat teljesnek,ez az én világom,a sötétség. Amikor kicsi voltam mindig elszöktem otthonról,hogy a lássam a holdat. Sokszor Hablatyot is magammal vittem,eleinte mindig sírt,és félt,e egy idő után hozzá szokott,és nem tudtam levakarni magamról. Mielőtt elmentem sokszor mentünk ki az erdőbe,figyelni az éjszakát. Ez közös volt bennünk.

Későre járt már,a faluban mindenki aludt. Beléptünk a házba,és Hablaty felordított.
-Áuuu!
-Cstt.,apád már alszik.
-Akkor nem kéne karba vágnia hölgyem.-mondta,majd gyors csókot nyomot Astrid szájára.-Egyébként mit keresel itt?
-Ó,szóval el is felejtetted.Te dög.-mosolygott.
-Istenem! Bocsánat! De te választottad magadnak ezt a dögöt.
-Mi van ma?-kérdeztem értetlenkedve.
-A négy hónapos évfordulónk.
-És képes voltál elfelejteni? De bunkó öcsém van.
-Lehet,hogy bunkó,de a legjobb.-mondta Hablaty.
-Még beképzelt is!-nevettem.

Még órákig beszélgettünk,majd elmentünk aludni.
Boldog voltam,hogy mindent tisztázhattam az öcsémmel,és hittem,hogy a kapcsolatunk jobb lesz mint bármikor. Ő lesz a legjobb főnök a világon,ha még nem is tudja. Talán nem is volt rossz ötlet vissza jönne Hibbantra.


Remélem tetszett ez az iromány.
A következő részben,majd elmondom,hogy mi is ez az Odin-örököse dolog! :)

Új kinézet avagy Thank you

Sziasztok!

Ahogyan láthattátok,a blog egy új,és sokkal jobb kinézetbe öltözött,ami egyszerűen fenomenális!

Köszönöm Irsik Lucának,nem tudom,mivel hálálhatnám meg!

És akkor most egy kicsit más: az új rész legkésőbb szerdáig  fent lesz,és minden harmadik nap lesz újabb iromány.

Köszönöm a sok pozitív vissza jelzést,és a 4 feliratkozót! *.*   A Több mint Barátságon is már 18-an vagyunk,ami hihetetlen! Köszönöm a sok pozitív vissza jelzést,és az építő kritikákat,és hiszem,hogy még sokáig foglak titeket fárasztani,mind a három blogomon! :)

3.-Rég nem várt találkozás 1. Rész

-Hablaty!-szólalt meg Asztrid.
-Igen Hölgyem?
-Gyönyörű ez az este,nem gondolja?
-A hold oly gyönyörűen világít,mint a szemed,mely fényt mutat nekem ily sötét éjszakán.
Láttam ahogyan elpirul,és óvatosan a vállamra hajtja a fejét. Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer-e gyönyörűség lesz a párom. Négy éve, még csak messziről figyelhettem sárkány támadás esetén,most pedig.....  Ez az érzés kimondhatalan volt,amikor vele voltam,mindig pillangók repkedtek a gyomromban. Már négy hónapja járunk,de titokban.
-Nem gondolod,hogy el kéne mondanunk apádnak?
Minden nap felteszi nekem ezt a kérdést,és mindig  ugyan azt válaszolom rá.
-Nem tudom.
De igaza volt,egyszer el kell mondanunk neki,és ez a nap holnap lesz.

Másnap reggel hangos kürt szóra lettem figyelmes,ami egy hajó közekedtét jelentette.
-Apa,mi történt?
-Hanna (ejtsd:Háná) történt.
A szívem megállt egy pillanatra,izzadtság csepp folyt végig a homlokomon,elöntött a színtiszta düh. Még van képe vissza jönni,azok után amit tett? Ledobtam a korsómat,felpattantam Fogatlanra,és már repültem is el. Hallottam még apám hangját,de már nem érdekelt! Nem érdekelt semmi,csak Asztrid.

                            0

Kint álltam a kikötőben,az egész faluval együtt,és vártuk a lányom hajóját. Örültem,hogy vissza jött,de nem tudtam mire számítsak,hiszem már 25 éves erős,független viking nő,akinek lehet,hogy már férje is van. De nagyon aggódtam,hogy Hablaty mit fog hozzá szólni,mert az első hír igen csak felzaklatta.

                            0

Nagyon furcsa volt újra Hibbanton lenni,6 éve nem jártam itt. Ahogy megérkeztem apám tárt karokkal várt. Elmesélt mindent a sárkányokról,és Hablatyról. Igen,az öcsém! Elég durván váltunk el,és nem tudom,hogy mire számítsak. Nem volt kedvem ezen gondolkodni,főleg,hogy apámnak be kellett mutatnom Arot,a barátomat. Éppen egy vicces emlék közepén voltunk,amikor két személy lépett be a házba. Egy fiú és egy lány. A fiú nagy cuki volt,aranybarna,enyhén göndör haja. A lánynak hosszú szőke haja
             volt,amit fonatban hordott,és tengerkék szeme.
-Apa,szeretnék neked valamit mondani.
Na várjunk csak! Ez az öcsém? Az nem lehet! Teljesen megváltozott,már nem nézett ki olyan esetlennek. A lányt közelebbről megnéztem: ez a Hofferson lány.

                            0

-Tudod,ezt már régóta elszeretnénk neked mondani de nem tudtam eddig..
-Ne húzd már az időt!-szólalt meg Asztrid,karba boxolva engem.
-Oké.. szóval én és Asztrid már 4 hónapja járunk!-hadartam el olyan gyorsan ahogyan csak tudtam. Apám szája akkor vigyorra húzódott,amekkorát még nem látram.
-Ez remek hír Hablaty,erről még beszélünk,de most ülljetek le mellénk,és ünnepeljük a nővéred haza jöttét.
Amint ezt meg hallottam,már rohantam is Fogatlan felé,hogy elmenjek,de Asztrid gyorsabb volt nálam,és leült az ajtó elé.
-Most le ülsz enni,és ezt nem kérem,hanem parancsolom!
Tudtam,hogy nincs ellene esélyem,így leülltem enni. Hanna rám mosolygott,de én csak egy undorodó arccal viszonosztam ezt a gesztust. És apám hogyan képes vissza fogadni? A nővérem éppen az egyik kalandját mesélte.A düh ami bennem volt,egyre jobban ki akart törni,amíg már nem bírtam tovább.
-Nem szégyelled magad? Először vérig sértesz,meg alázol,és elhúzol hat évre,majd beállítasz egy fickóval bármilyen bejelentés nélkül? Az életem éppen kezdett jóra fordulni,de te vissza jössz,hogy megint tönkretedd? Csak hogy tudd,senkinek nem hiányoztál meg voltunk nélküled is!
Az asztalnál csend lett. Kiadtam magamból,így jobb lett,és nem éreztem bűntudatot. Felugrottam Fogatlanra,és már repültem is át az éjszakát.

                            0

A szívem hevesen kalapált,borzalmasan éreztem magam. Tudom,hogy Hablattyal tettem egy-két dolgot,de azt nem gondoltam volna,hogy ennyire haragtartó. Láttam ahogyan a lány is fel áll,és az öcsém után ment.
-Azt hiszem,én megyek aludni.-mondtam.
-Rendben.-sóhajtott szomorúan apám. Bementem a szobámba,ami nem nagyon változott,csak sokkal porosabb lett,és lett néhány plusz székem. Kinéztem az ajtómon,apám
már aludt. Remek! Kiugrottam az ablakon,és futottam az öcsém nyoma után.

Több mint egy óráig kerestem őket,semmi kétség,a sárkányok nagyon gyorsak. Az erdő végén,a szirten két személyt pillantottam meg,ők voltak azok. Hablaty össze roskadva,két karjával átkulcsolva a lábát ült hangtalanul,miközben a lány próbálta vígasztalni,sikertelenül. Az öcsém oda fordult felé,a szeme tele volt könnyekkel,és meg akart szólalni,de végül lemondott erről a tervétől. Csak nézte a barátnőjét, a szeménől szín tiszta fájdalom áradt. Valamit morgott a lánynak, és ő elment.  Ott ült az öcsém, a holdat kémlelve,  magába roskadva .  Nem akartam, hogy ez legyen, lehet, hogy nem  kellett  volna vissza jönnöm. Büszke voltam rá, hiszen megbarátkozott a sárkányokkal, a faluban is sokat segített, én meg csak  megjelenek és mindent tönkre  teszek.

Egész este nem aludtam, az öcsémet  figyeltem.  Követték hazáig reggel,mert egész éjszaka kint volt.  Bement az akadémiára,a többiekhez ,Bélhangos tanította őket,mint régen minket.
-Ma folytatjuk a fegyverekkel való harcot,  kivétel Takonypóc .
-De miért?
-Emlékeztessekek a múltkori kis akciósra, amikor majdnem megöltél valakit?
Na várjunk csak!  A Jorgernson fiú meg akart valakit ölni ?
-De csak akkor függészthetsz fel, ha maradandó a sérülés.  Na erre mit léptek?
Ekkor az öcsém lépett elő,  és levette a pólóját. A teste közepén egy hatalmas mély vágás volt. Őt akarta meg ölni?  Az idegességtől már gondolkodni sem volt időm, ostobantam a pályára, és neki estem Takonypócnak.
Mindenki nézett engem, ahogyan verem. Az öcsém felvett egy kardot, és bele dobta a falba, néhány milliméterre  a fejemről.  Én csak nagyot néztem.  Mióta tud az öcsikém ilyen pontosan dobni? Egyáltalán mióta bír el egy kardot?

2-Az őrült

Hablaty és Asztrid sok időt töltöttek együtt,már amikor idejük engedte. Hablatynak egyre többet kellett segítenie apjának,hiszen 19 éves volt. Asztrid pedig tanította az újoncokat az akadémián,bele értve a kis Gustavot is. Így hát örültek,ha eltudtak menni repülni,ami általában verseny formájában végződött. Nem voltak együtt,egyikük sem érzett többet a másik iránt,mint barátságot.

Ez a nap sem volt különb. Dél körül mindenki végzett a feladataival,és mentek gyakorolni Bélhangossal az arénába.Az ikrek és Takonypóc már ott voltak,várták a brigád másik felét. Hablaty,Asztrid, és Halvér nevetéstől könnyes szemmel érkeztek,természetesen elkésve,mint mindig.
-Ilyen vicces,hogy elkéstetek?-kérdezte Bélhangos,miközben a füléből horgászott valamit ki.
-Legközelebb kicsit megerőltethetnétek magatokat,nem olyan nehéz 10 perccel előbb jönni! A késők próbáltak komoly fejet vágni,de a nevetéstől nem ment.

Mikor lenyugodtak beálltak a többiek mellé. Hablatynak megakadt szeme Takonypócon. A feje vörös volt,a szemei szikrákat szórtak,pillantásával ölni lehetett volna. Hablatyot fürkészte. Azt hitte,hogy biztosan rossz napja volt, így nem törődött vele.
-Ma fegyverekkel fogunk harcolni,mindenki válasszon egyet. Asztrid egy szekercét,Halvér egy kalapácsot,az ikrek lándzsát,Takonypóc pedig egy nagy bunkót választott. Hablaty nem tudott dönteni, a kard és a nyíl között filózott. Hirtelen mindenki üvöltésre lett figyelmes,így kirohantak az akadémiából,de, Hablaty már nem tudott kimenni,mert rá zárták a kaput. Nem más mint Takonypóc.

-Mióta vártam erre a napra. Te és én egy csata téren. Elvetted tőlem életem szerelmét,ezért megöllek!
-De Takony......  Be se tudta fejezni,Takonypóc már rohant is felé,a fegyverével. Hablaty elkezdett rohanni,de nem tudott kimenni.
-Hablaty!-ordították a többiek,Bélhangos és Halvér már rohantak is segítségért.

A szíve hevesen ugrált,nem tudta mit tegyen. Ott állt a bezárt kijárat,és a közeledő őrült fogságában. Mit kéne tennie? Már 5 perce csak menekült és már nem bírta. Érezte,hogy lábai össze akarnak rogyni,de nem engedte. Nem halhat meg így! "A fegyverek"-jutott eszébe. Gyorsan oda rohant az asztalhoz,és lekapta a kardot.
-Azzal akarsz legyőzni? Szánalmas!

Pléhpofa és Gothi megérkeztek segítség gyanánt,de amit láttak...  Hablaty úgy bánt a kardal,mintha egész életében,ezzel gyakorolt volna. Vissza verte Takonypóc minden ütését. Oly könnyedén szökkent,mintha toll pihe lett volna. Már az egész falu őket nézte,és csak ámultak. A falu szégyene,a hurkapálca,a hús nélküli szendvics,győzelemre állt a Jorgenson fiú ellen. Gothi írt valamit a homokba.
-Mit írt?-kérdezte idegesen Pléhpofa.
-Ő az!-mondta-a te fiad!
A főnök szeme szája tátva maradt a hír hallatán. Eltöltötte a büszkeség. Az ő fia Odin örököse,a híres kardforgatóé.

Fogatlan lőtt egy óriásit,amibe beleremegett az egész sziget,de a célnak megfelelt: kitörte a kaput. Az egész falu becsődült, és mindenki a fiúkhoz rohant. Öt erős viking férfinak kellett lefognia Takonypócot,mire belátta,hogy vége. Asztrid sírva rohant Hablatyhoz,és erősen megölelte.
-Hála Thornak nincs semmi ba....
A lány hangja itt elakadt. A fiú mellkasából szivárgott a vér.
-Úristen Hablaty!
-Nyugi jól...
Összeesett!  Takonypócnak sikerült megsebeznie. Gothi és Halvér oda rohant a sebesülthöz,és megvizsgálták.
-Három bordája eltört,és a tüdeje is megsérült. Nem biztos,hogy túl éli. Asztridban felment a pumpa. Legjobb barátját egy idegbeteg öli meg? Az nem lehet,Hablaty ennél erősebb!
-Így jár az aki ujjat húz velem! Takonypóc,Takonypóc,Oj,oj,oj! Asztrid szeme kitágult,megfogta a szekercéjét,és szépen lassan oda ment hozzá. Nyugodtsága ilyesztő volt,mintha nem is ő lett volna. Felemelte a szekercéjét,és lesulytott.

Hablaty már 1 hete fekszik kómában. Már mindenki feladta a reményt,kivétel a lány. Ő tudta,hogy túléli. Minden nap ott ült az ágya mellett,nem mozdult onnan. Egész nap alig evett,Halvérnek és az ikreknek kellett bele imátkozniuk egy halat,hogy ne essen össze.
-Szerintem mondjuk meg neki,hogy nincs remény.-mondta szomorúan Pléhpofa.
Besétált Bélhangossal a fiú szobájában,ahol a lány sírt,mit minden nap.
-Asztrid-a lány nem válaszolt,csak megfordult-nincs remény. A szemeiben egyre több könny lett,és vissza borult az ágy mellé. Bélhangos és Pléhpofa kimentek a szobából,magára hagyták a lányt.
-Hablaty,miért? Te ennél erősebb vagy,nem adhatod fel!
Már csak homályosan látott,lábai remegtek.
-Lehet,hogy tényleg.....
Karba bokszolta a fiút.  Éppen ki akart menni a szobából,amikor meghallott egy apró dörmögést. Hablaty volt az,felkelt. Asztrid oda rohant hozzá,és megölelte.
-Azt hittük,hogy meghalsz,én minden nap itt voltam,és alig ettem,és,és....
-Ezt mind miattam? De hát...
-Te vagy a legjobb barátom!
Hablaty a mankójáért nyúlt,de Asztrid rácsapott a kezére.
-Még nem! Csak most tértél magadhoz!
-Tudok menni,nyugi.
A lány segített neki felállni,és leballagtak a lépcsőn. Kinyitották az ajtót,és mindenki oda rohant hozzájuk. Takonypóc csak távolból figyelte őket,levágott ujjával,és rájött,hogy semmi esélye a lánynál.

1-Tehetetlenség

A szívem hevesen vert,ahogyan Hablaty közelebb húzott magához. Az ajkaink párbajt vívtak egymással,azt kívántam,hogy ez a pillanat örök maradjon. Örök,mint kettőnk szerelme. De sajnos nem lehetett. Hablaty holnap elmegy két évre,és én nem láthatom. A fájdalom belém mart,mintha kést szúrtak volna a mellkasomba. 

Lassan befejeztük a csók csatát,és Hablaty szóra nyitotta a száját.

-Baj van édes?-kérdezte,miközben a számat fürkészte,csillogó smaragd zöld szemével. Nem tudtam mit válaszoljak. Hazudjak,vagy igazat mondjak? Ha hazudok,és rájön,az mind kettőnknem fájni fog,de ha igazat mondok,akkor pedig egy rémes,hosszú beszélgetésbe bonyolódunk bele. A hazugságot választottam,remélve,hogy nem veszi észre.

-Semmi-mondtam,és folytattam volna az abbahagyott pillanatot ,de Hablaty nem engedte. Szépen lassan eltávolodott tőlem,és leült a székére,fájdalmas arccal. Utálom ha ilyen. Ilyenkor nem csillog a szeme,a szája búra húzódik,és erről csak is én tehetek. Szörnyeteg vagyok!

-Ismerlek Asztrid,nem kell hazudnod,látom,hogy boldogtalan vagy! Ki vele,mi a baj?

Gombóc akadt a torkomon,nem jött ki rajta hang. Észrevette,túl jól ismer. Már csak egy nap,és nem szeretném,ha szomorú lenne,lesz rá két éve. Próbáltam tovább hazudni.

-De tényleg nincs semmi....

-Kérlek Asztrid!

Óvatosan a térdére támaszkodva felállt régi kis székéről,és bele túrt aranybarna hajába. Odajött elém,mosolygott,de a szemében láttam a fájdalmat. Nem tud hazudni,ez közös bennünk. Tudja mi a bajom,és úgy látszik beszélni szeretne róla,ellenben velem. Én csak ezt az estét akarom örökre,és örökre,de túl makacs.

A lábaim gyengültek,a szemeimben könnyek gyűltek,nem bírtam tovább. Annyi mindent vesztek el,oly hamar. A könnyek csak úgy záporoztak a szemeimből. Egyszerűen nem tudtam elfogadni. Ő életem szerelme,és most elveszítem! De őt miért nem viseli meg? Lehet,hogy erősnek akar látszani,de sajnos nem tudja tartani magát. Szája fájdalmas mosolyra húzódott,és a szeme egyre szürkébb lett. Magához húzott teljes erejéből,mint egy kisgyermek,akinek erőt adó ölelésre van szüksége,az anyukájától.

-Nem akarom,hogy elmenj,nem teheted meg velem!-bömböltem üvöltve. Nagyot sóhajtott,és mormogott magában valamit,amit nem értettem. De Pléhpofa hogy engedhette ezt? Tudom,hogy viking hagyomány meg minden,de akkor is......

Én sem-szólalt meg végre-de muszáj,nem tehetek ellne semmit.-mondta,majd sóhajtott egy nagyot,miközben megtörölte könnyes szemeit. 

A gyönyörűen induló este,rémálommá vált. Nem is olyan régen,még utáltam,most pedig azt utálom,hogy szeretem. Nélküle nem tudok élni,bele fogok halni a fájdalomba. Ó édesem.....

-De tudsz mit tenni Hablaty! Szemöldökét fel vonta,értetlenül nézett rám,mintha azt mondtam volna,hogy sárkányok nem léteznek.

-Ugyan már! 19 éves,őrültem makacs viking vagy,aki nem mellesleg a főnök fia! Ne mond már,hogy......

Megcsókolt. Megcsókolt,de úgy mint eddig még soha. Ez a csók sok mindent jelentett,de legfőképpen azt,hogy:

-Sajnálom.

-Ne fájjon.

-Vissza térek.

-Ha addig bármi bajod esik,én megöllek.

De legfőképpen Hablaty ezzel zárta le a vitát. Innentől kezdve egyikünk sem beszélt,csak hagytuk sodródni magunkat az élet végeláthatatlan kéklő egén.